Tarja Kauppinen: A nép igazsága
Köszönöm Tarjának, hogy elküldte nekem a regényt, nagy öröm számomra, hogy egy dedikált példányt tehetek fel a polcomra ebből a kiváló alkotásból.
Kiadó: Twister Media
Megjelenés éve: 2020
Illusztrátor: Németh Gyula
Fülszöveg
Havasfelföld a fertő és a métely világa, alantas, szentségtelen vidék. Csak a legmegátalkodottabbak maradhatnak életben itt, s Leiden nem tartozik közéjük, így hát menti az irháját. Bár ne tenné…
Hősünk a frontra kerülve egykettőre ráeszmél, hogy mindennél van rosszabb. Hogy a könyörtelen valóság gyakran felülmúlja a képzeletet is, s hogy a sors a héroszok szerepét sem mindig a legrátermettebbekre osztja.
Karcos humorú szatíra egy idegen, mégis ismerős világban, mely maró gúnnyal világít rá az emberi természet fonákságaira. Pszeudotörténelmi drogtúra lelkünk legmélyebb bugyraiba. Spirituszmámoros ámokfutás a nihilbe. Egy száraz, sötét kacaj.
Havasfelföld hantolatlan gyalázattól fertéztetett tájain barangolva szembenézhetünk a bennünk lakozó árnyakkal, s az őrült, ugyanakkor megrendítően valószerű kalandok közepette a szemükbe kacaghatunk.
Fergetegesen cinikus, letehetetlen olvasmány a történelem és a fantasy rajongóinak.
Véleményem a könyvről
A nép igazsága egy nyelvileg és dramaturgiailag is gazdag, egyszerre szórakoztató és gondolkodtató olvasmány. Ami elsőként feltűnhet az olvasónak, az a szerző sajátos nyelvhasználata. Azt mondják Arany János volt a leggazdagabb szókincset mozgósító magyar költők egyike a maga 10 000 szavával. Nos, nem lepődnék meg, ha utánaszámolva kiderülne, hogy Tarja még őt is lepipálta egyetlen regényben, bár Arany mentségére szóljon, hogy ő csak magyar szavakkal operált, A nép igazságában viszont jócskán felbukkannak idegen szavak is (mint pl a szignifikáns, amit eddig szerintem csak tudományos munkákban láttam leírva). Az üdítően választékos szókincs és a barokkos hosszúságú körmondatok mellett a másik dolog, ami áthatja az író stílusát, az az irónia, amivel prfi módon zsonglőrködik. Sokszor eszembe jutott olvasás közben, hogy soha nem szeretnék szópárbajba keveredni azzal, aki ezeket a sorokat írta, mert esélyem sem lenne.
De térjünk át magára a történetre! A könyv egy (számomra) nagyon érdekes felütéssel kezdődik rögtön a cím után, de még az első fejezet előtt: "A regényben szereplő személyek helyek és jelenségek egytől egyig a képzelet szüleményei, bárminemű hasonlóságért a valósághoz csakis a vak véletlent okold. Én szóltam." Irónikus, hogy bár épp az ellenkezőjére szólít fel, de ennek a mondatnak a hatására az olvasó akaratlanul is elkezdi összekapcsolni a szereplőket, helyszíneket, történéseket a valóság elemeivel és ezt szemelőttartva neméppen rózsás jövőkép rajzolódik ki a szeme előtt. Hatalmi játszmák, szerelmi szálak, összeesküvések és árulások... ebben a könyvben van bőven minden, ami egy jó történethez kell, és mindez olyan fanyar humorú, iróniával és szarkazmussal teli stílusban, hogy még a rossz dolgok olvasása közben is rendre kuncogáson kapja magát az ember.
Külön zseniális húzása a szerzőnek, hogy az egyik szereplő a saját írói álnevét viseli. Persze ő szólt, hogy az efféle egyezések csupán a véletlen művei, ahogy azt is többsoron hasngsúlyozza a könyvben, hogy a Tarja és a Kauppinen is olyan gyakori nevek Havasfelföldön, hogy szinte már az a meglepő, ha valakit nem így hívnak. Tehát ebből mindenki következtessen amire akar. De ezen túl is kiválóan zsonglőrködik a személy- és helynevekkel, például a történet egyik kulcshelyszínéül szolgáló Didergő Vándor fogadó neve nekem nagy kedvencem volt. Az is nagyon tetszett, mennyire jól átgondolt egy-egy mozzanat. Ezt is inkább példákkal tudom szemléltetni: az utopisztikus világuralmi terveket dédelgető Gyehenna Magisztere a legkülönfélébb témájú globokon kezdi el nézeteit hirdetni, de azt is megtanulhattam a könyvből, hogy közelharcban nem érdemes lőfegyvert alkalmazni, mert nincs lehetőségünk újratölteni.
Sok mindent ki tudnék emelni ebből a történetből, ami nagyon megfogott, de biztos vagyok benne, hogy ezer meg egy dolog van, amit kihagynék. Márcsak azért is, mert annyira bőségesen kínálja nekünk a humoros utalásokat és a frappáns megszólalásokat, hogy hihetetlenül ébernek kell lenni ahhoz, hogy mindent feldolgozzon az ember. Biztos vagyok benne, hogy másodszori vagy akár harmadszori újraolvasásnál is találnék benne olyan dolgokat, amiket elsőre nem sikerült befogadnom. Ha két szóval kellene jellemeznem, azt mondanám: okos és vicces. És bár előre figyelmeztettek, hogy készüljek az éjszakába nyúló olvasásra, én éjszakai olvasásra nem javaslom senkinek, mert ha egy kacifántosabb mondatnak fáradtan futsz neki, olyan poénokról és fordulatokról maradhatsz le, amit utólag bánni fogsz. Nappal viszont korlátlan mennyiségben ajánlom mindenkinek, aki igényes kortárs – és a szó minden értelmében – fantasztikus irodalmat keres!


Megjegyzések
Megjegyzés küldése