Cserhalmi Dániel ÁVH regényei

 Mivel témában nagyon közel áll egymáshoz, és viszonylag rövid időkülönbséggel olvastam Cserhalmi Dániel eddig megjelent két regényét, így nehezen tudnék külön-külön beszélni róluk. Ennél fogva ezt inkább meg sem kísérlem, és egy közös bejegyzésben foglalom össze az olvasói benyomásaimat e két műről.

                                        

                                         Kiadó: Atlantic Press             Kiadó: Alexandra

                                        Megjelenés éve: 2018          Megjelenés éve: 2020

Fülszöveg - Csengőfrász
Budapest, 1950 február. Az Államvédelmi hatóság pincéiben a nyomozók nem válogatnak az eszközökben, hogy vallomásra kényszerítsék az őrizeteseket. Ezt teszi Szabados Imre százados is, aki a legdurvább módszerektől sem riad vissza, hogy feljebb kerülhessen a szolgálati ranglétrán. Hűen követi a Párt elvárásait, és ennek megfelelően lát neki egy koncepciós nyomozás lefolytatásának. Közben pesti bérlakások mélyén, cukrászdák homályos sarkában eldugott asztaloknál a diktatúra és az ÁVH fenyegetésével dacolva titkos megbeszélések folynak…
Cserhalmi Dániel hiteles, tanulságos és krimiszerűen fordulatos regénye a Rákosi-korszak politikai rendőrségének sötét és még mindig alig ismert világába kalauzolja el az olvasót és emberközelbe hozza a korszak olyan ismert figuráit, mint Péter Gábor, a rettegett hatóság főnöke vagy Rákosi Mátyás, aki maga is hatalmi intrikák áldozatává válhat.

Fülszöveg - Szibériai csapda
Csonka György ezredest nem csak a múltja üldözi: az Államvédelmi Hatóság rettegett nyomozói is a sarkában vannak. Jól ismeri a módszereiket, hiszen korábban maga is alkalmazta őket; tudja, hogy ha egyszer elkapják, többé nincs menekvés.
Öngyilkossági kísérlete nem sikerül, és már az alkohol sem hoz megnyugvást. Nincs mese: családjával együtt el kell hagynia az országot. De vajon lehetséges-e a szökés – a disszidálás – a besúgók láthatatlan hadserege közepette? Tud-e még bízni bárkiben is? Félreállíthat-e az útból mindenkit?
Cserhalmi Dániel második ÁVH-regénye először elaltatja az olvasó éberségét… aztán felborítja a sakktáblát, és szanaszét röpködnek a sakkfigurák… de persze lehet, hogy ez is csak a játszma része.
A könyv az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára szakmai támogatásával készült.

Egy kis személyes előtörténet

Cserhalmi Dániel nevével akkor találkoztam először, mikor a saját regényem kéziratán végeztem az utolsó simításokat. Kíváncsiságból rágugliztam, hogy másoknak vajon milyen tapasztalatai lehetnek a könyvkiadás terén. A többtucatnyi reklám mellett, amik a magánkiadás garantált sikerét hirdették, rábukkantam az ávh regények blogra, amin a szerző saját tapasztalatait osztotta meg, az akkor még csak a fiókban fekvő porfogóként funkcionáló Csnegőfrász kiadásáról. Elkezdtem követni a blogot, és hónapokon keresztül figyelemmel kísérhettem a próbálkozásait, a visszautasító leveleket, a halványan megcsillanó reménysugarakat, a köddé vált szerkesztőket, majd végül a kiadást, ami a 2018-as könyvhéten ért célba. Jó volt ismeretlenül is szurkolni neki és látni, hogy végül a nulla tapasztalattal és nulla ismeretségi hálóval, de annál több elszántsággal és tehetséggel sikerre vitte az ügyet. Ez úton is köszönöm neki, hogy megosztotta a saját tapasztalatait, mert sok lelki erőt nyújtott azokra az időkre, mikor a saját kéziratom megjelentetése tűnt reménytelennek.

Véleményem a könyvekről

A bőséges bevezető után térjünk át a könyveire is. Bár mire eljutottam odáig, hogy beszerezzem a Csengőfrászt, addigra a Szibériai csapda is kint volt a boltok polcain, én mégis hű akartam maradni a megírás sorrendjéhez és előbbivel kezdtem az olvasást is.

Az első dolog, ami magával ragadott, az a brutalitása volt. Ez azért meglepő, mert aki ismer, az tudja, hogy főképp gyerekkönyveket és olvasmányosabb szépirodalmi műveket olvasok, egyáltalán nem szórakoztat az erőszak a könyvekben. Ebben mégis már az első oldalakon megjelent és be is rántott rendesen. Ennek a legfőbb oka azt hiszem az, hogy tudom, nem a szerző találta ki azokat amiket leírt. Hosszú kutatómunka előzte meg a könyv megírását és egy olyan kor lenyomatait tükrözi, amiknek a maradványait ma is magán hordozza a társadalmunk. Ezért olyan hátborzongató és izgalmas ezt olvasni, mert nem öncélú és értelmetlen erőszakról van szó benne, hanem valóságos, megtörtént eseményekről, valóságos szereplőkkel. Mi sem tükrözi ezt jobban annál, minthogy rengeteg ismert névvel találkozhatunk mindkét könyvben kezdve Rákosival, Péter Gáboron át egészen Janikovszky Béláig (de egy rövid jelenet erejére még Janikovszky Éva is felbukkan a Szibériai csapdában).

A hiteles korrajz mellett persze megjelenik egy-egy izgalmas történet is (külön dícséretes, hogy a szerző mindkét regény végén sorra veszi a szereplőket és elmondja az olvasónak, hogy ki volt közülük valós személy, ki az akit csak ő talált ki, és a történetek mely elemeit ihlették történelmi események és mik voltak a fantáziája szüleményei).

A Csengőfrász esetében két szálon fut a történet: megismerkedhetünk egy ÁVH-s tiszttel, az ő lelki világával, és ezzel párhuzamosan egy fiatalokból álló társasággal, akik valamiféle lázadást szerveznek (hogy ez pontosan mi akar lenni, arról a történet elején még mi magunk sem tudunk sokat). Meglepő volt azt tapasztalni, hogy a regény bizonyos pontjain képes voltam empatikusan tekinteni az ÁVH tisztre, aki egyébként addigra már brutális dolgokat követett el. Valahogy sikerült annyira közel hoznia a szereplőket, hogy mindegyiket megszerettem és bizonyos szinten mindegyikért izgultam. Bár a történelem ismeretében sejteni lehetett, hogy mi lesz a fiatalok által szervezett akció vége, mégis végig izgultam és reménykedtem a sikerükben. Számomra nagyon érdekes volt, ahogy a szerző visszaadta a korra jellemző bizalmatlanságot. Éppen ahogy az ember senkiben sem bízhatott akkoriban, úgy egy idő után az olvasó sem bízik senkiben, hiszen a szereplők is elkezdenek gyanakodni egymásra. Ha egy jóbarátom azt mondta valakiről, hogy bízhatok benne, akkor tényleg bízhatok? Mi van ha csak megvezette a barátomat és így akar engem is a hatóságok kezére játszani? - ilyen és ehhez hasonló gondolatok fogalmazódnak meg a szereplőkben, ami ma valószínűleg paranoidnak tűnik, az adott korban és az adott körülmények között azonban ezek teljesen indokolt és logikus kérdések voltak. 

A Szibériai csapda sok tekintetben visszahozza a Csengőfrász légkörét, habár itt a könyv legnagyobb részében jóval kevesebb az erőszak, és a történet szempontjából háttérbe szorul a civil lakosság. Ebben a regényben egy Piliscsabán szolgáló katonatiszt perspektívájából ismerhetjük meg az '50-es évek elejét, egészen pontosan a nagy párton belüli leszámolásokat. Ebben a regényben is rengeteg nyomozás, spekulálás, tervek, szövetségek, árulások vannak, és emellett Csonka ezredes magánéletéről is sokat megtudhatunk. Itt is rengeteg ismert névvel és helyszínnel találkozhatunk, számomra fokozta az olvasás élményét, hogy egy olyan városban játszódik, ahol gyerekkoromban kb havonta megfordultam, de egy autózás során a szereplők még Pilisvörösváron is áthaladnak (ez csak azért nagy szám nekem, mert ott nőttem fel). Bár a könyv értékét ez nem befolyásolja, de nekem ezek is apró olvasói örömöket jelentettek.

A két regényt egymás mellé állítva azt kell mondanom róluk, hogy a Csengőfrász légköre és szereplői engem jobban beszippantottak, jobban izgultam értük és számomra nehezebb volt letenni azt a regényt. Viszont a Szibériai csapda vége annyira zseniális, hogy ha olvasás közben volt is bennem bármi hiányérzet, azt a vége teljesen felülírta. 

Nehéz úgy beszélni róluk, hogy ne spoilerezzem el, márpedig az nagy kár lenne. Ezért nem is mondok többet, csak annyit, hogy olvassátok el ezt a két kihagyhatatlan regényt, Cserhalmi Dánielnek pedig ismét csak gratulálni tudok a nagyszerű munkájához. Még sok ilyet kérek!