Hegyi Ede: A Senki

Kiadó: Napkút

Megjelenés éve: 2019

Fülszöveg

Mi történik, ha felismerjük, hogy semmi közünk nincs ahhoz az élethez, amit élünk? A történet főhőse egy fiatal, húszas éveiben járó fiú, aki folyamatosan elégedetlen azzal, amit éppen csinál. Sodródik a munkahelyek között, és ez a sodródás sokszor kilátástalanul magába szippantja.

Hegyi Ede regénye sokszor mulatságos, sokszor filozofikus, de szigorúan a tényekre támaszkodik. Árnyaltan és gyakran ironikusan mutatja be a munkahelyek világát, az embert érő sérelmeket, a lehetetlen feladatokat, a borzasztó kollégákat és a vég nélkül tartó túlórákat. Görbe tükröt tart a szokásokat igen, ám a kultúrát és az erkölcsöt nem értő multinacionális cégek elé egy olyan ember szempontjából, aki átélte ebben a közegben a sikert és a sikertelenséget is.

Értékelés

Ez a könyv akkor keltette fel a figyelmemet, mikor egy podcastet hallgattam, amiben a szerzővel beszélgettek. Szimpatikus volt, röviden összefoglalta a könyv lényegét, az is kiderült, hogy személyes indíttatású volt a történet és az E/1-es elbeszélésmód nem csupán egy írói fogás, hanem a könyv valamilyen szinten egy vallomás is. Ehhez hozzájött, hogy a regényt Margó-díjra is jelölték, ami azért nem egy rossz ajánlólevél (bár ezelőtt csupán egy olyan könyvet olvastam, ami szintén a Margó jelöléssel keltette fel a figyelmemet és az nagy csalódás volt), plusz a borítója is tetszetős (igen, szerintem ez is szempont akár bevalljuk, akár nem). Szóval felkerült az elolvasandó könyveim közé, de a könyvesboltban nem találtam meg. Ellenben az arcomba vigyorgott Bukowski Posta című regénye, és eszembe jutott, hogy Hegyi Ede a podcastban azt is elmondta, hogy Bukovski a kedvenc írója és nagyban hatott rá a stílusa. Úgyhogy erre is kíváncsi lettem, és megvettem a Postát. Hiba volt, nagyon nem az én világom. Ezek után kicsit félve vettem kezembe A Senkit (halogattam is még jónéhány hétig).

Az első gondolatom nagyjából az volt, hogy "Basszus, ez most végig jelen időben lesz?" És beigazolódott a sejtésem, miszerint a válasz: igen. Szokatlan, de nem egyedi elbeszélésmód, ami elsőre furának tűnhet, de hamar beláttam, hogy ez egy olyan zakatolást adott a szövegnek, amitől tényleg átéreztem olvasás közben a munkahelyen történő értelmetlen, céltalan robotolást. Összességében tehát a jelen idejű elbeszélés szerintem telitalálat volt! Lássuk, mi van még.

A főhős egy bölcsész diplomával rendelkező fiatal (könnyű volt vele azonosulni), aki egy gyorsétteremben dolgozott (mintha csak a saját életrajzomat olvasnám), majd kipróbálta magát egy multicégnél is (igen, ez is megvolt). Olvasás közben végig akaratlanul is párhuzamba állítottam a nemsokkal korábban olvasott Postával, és minduntalan arra a következtetésre jutottam, hogy Bukowski elbújhat Hegyi Ede mögött. Itt is megvolt ugyanaz a száraz, realista stílus, ám közben sikerül szimpátiát kialakítani a főhőssel, aki folyamatosan viaskodik a multi céges pénzhajhász világba való besimulás, és az anyagi javakkal kevésbé kecsegtető önkiteljesedés között. A zakatoló hétköznapokban tehát folyamatosan felszínre törnek az emberi érzések és a jóra való törekvés.

Nagyon tetszett, hogy a könyv szerkezete végig teljes összhangban van a tartalommal, így a monoton, tartalmatlan, ismétlődő hétköznapokat rövid fejezetekben ismerhetjük meg, majd a nyaralás során, hirtelen feltöltődnek a főhős napjai tartalommal és a korábban fél oldalas fejezetek hirtelen 10 oldalasra duzzadnak.

Amellett, hogy olvasmányosan tálalja az életből való kiábrándulást, ami miatt egyébként minden multicégnél rekedt bölcsésznek, és minden szakot választó gimnazistának kötelező olvasmánnyá tenném, mielőtt behúzzák az ikszet a BTK valamely szakára, tehát mindeközben fontos kérdéseket feszeget. Például mások viselkedésének a megértését és a másokhoz való alkalmazkodás nehézségét (ami személyesen nekem pl kapásból lehetetlenné tenné, hogy valaha is multi céges karriert tervezzek), amit nevezhetünk asszertív kommunikációnak, diplomatikusságnak, vagy egyszerűen képmutatásnak, és ami kinek megy, kinek nem, valószínűleg ezen múlik az is, hogy az illető melyik kifejezéssel illeti a jelenséget. De csak hogy érthető legyen, mire gondolok, nézzünk egy példát a regényből:

"Rendkívül antipatikus. A mosolya hazug, a gesztusai romlottak. Eljátssza, hogy mindenki a legjobb barátja. Mindig. Nincs rossz napja. Nem fáj a feje, nincs menzesze, nem veszett össze a pasijával, nem kell fingania soha. Csak barát, örök barát."

Azt hiszem, ez a példa azt is jól szemlélteti, hogy a rideg, realista kűlső mögött megbújik egy nagy adag irónia és humor is. Ami pedig külön nagyon frappáns húzás volt, hogy a regény egyben önmaga eredettörténete is. Úgy gondolom, hogy ez egy igazán erős kezdés volt Hegyi Edétől, kíváncsian várom a többit.

Ha felkeltette az érdeklődésedet, ajánlom az író honlapját, ahol magába a könyvbe is belekukkanthatsz.