Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök - A könyv, ami úgy felidegesített, mielőtt teljesen lehozott az életről, hogy az már zseniális

 

Kiadó: Cicero

Megjelenés éve: 2016

Fülszöveg
A nehezen barátkozó Dorka (becenevén Indián) egy szűkös panellakásban él nagyhangú édesapja és túlérzékeny édesanyja egyetlen gyermekeként, míg osztálytársa, a hideg jómódban felnövő, szelíd Matyi életének legnagyobb eredménye, hogy alacsony termete ellenére a középiskola legjobb kosarasaként tartják számon.
Dorka és Matyi szerelme viharos erővel csap le mindkettejükre, és Dorkának nem csak meg kell tartania Matyi súlyos titkát, de hamarosan szembe is kell néznie a felnőtté válás nehézségeivel.

Hajdú-Antal Zsuzsanna szívszorítóan szép első regénye, amely John Green és Gayle Forman nyomdokain halad, biztosan nem fogja hidegen hagyni egyetlen olvasóját sem.

Véleményem a könyvről

Azt hiszem, nem olvastam még olyan regényt, amiről ilyen intenzíven és végletesen váltakozott volna a véleményem olvasás közben, mint erről a regényről. Többek között ezért is nehéz róla valami velőset írni. Kezdődik ugye azzal, hogy megismerjük a főszereplőt, aki nem mellesleg még a druszám is: Rédey Dorottya, a barátainak Dorka, a szüleinek Dórika, a nem túl rokonszenves, távolságtartó ismerősöknek pedig Dóra. Annyira stimmel, minthacsak magát a szerzőt is így hivnák, pedig nem! Szóval ezzel a pozitív felütéssel optimistán álltam neki a regénynek, és 1-2 oldal után azt is sikerült megállapítanom, hogy Hajdú-Antal Zsuzsannának nagyon jó stílusa van. Gördülékeny, olvasmányos, ifjúsági regényhez teljesen adekvát, de közben mégis igényes, érdekes, egyedi. Olyan jól reprodukálta a gimnáziumi osztályokra jellemző adok-kapokot, mint aki egy középiskolában éli az életét (amúgy ha jól tudom, magyar tanár, de azt nem tudom, hogy még a pályán van-e). Szóval nagyon tetszett és izgatottan vártam, hogy mi sül ki ebből.

Majd olyan 40-50 oldal után kezdtem úgy érezni, hogy semmi jó, és átkoztam magam, amiért elhittem, hogy ez most nem egy agyonhájpolt, túlajnározott tömegregény lesz, amiben tinilányok vergődnek azon, hogy jajj mikor jön már végre egy házibuliban egy bemindenezett kanos kamasz, hogy megszabadtsa őket a szüzességüktől, ami minden rossz forrássa a világon. (Háborús emlékként tört fel belőlem az, amikor néhány éve esélyt adtam egy első hallásra nem túl szimpatikus ifjúsági regénynek, Szirmay Ágnes Szerelemre castingolva című könyvének, mert mindenkitől csupa jót hallottam róla. Hogy milyen fordulatos és váratlan és igényes, egy dramaturgiai mestermunka, még Margó-díjra is jelölték, mire én lelkesen elrohantam a könyvesboltba, megvettem, és rájöttem, hogy ugyanezért a dramaturgiáért elég lett volna bekapcsolnom a Barátok köztöt. Félreértés ne essen, nincs bajom a Barátok közttel, sőt sokakhoz hasonlóan az én életemben is egy olyan bűnös élvezet, amihez időről-időre visszatértem különböző életszakaszaimban, Margó-díjare azért mégsem terjeszteném fel a forgatókönyvet.) Na de kicsit elkalandoztam. Visszatérve a Léggömbökre, nem jelentett túl nagy előrelépést az sem, amikor Dorka összejött Matyival, akinél nagyobb seggfejjel egyébként még nem sokkal találkoztam. Komolyan mondom, felidegesített, hogy Dorka milyen dolgokat bocsát meg neki, sőt még konkrétan meg is alázkodik előtte, hiszen csak egy végső cél lebeg folyamatosan a szeme előtt: a szüzesség elvesztése. Egyszer még ki is fakadtam a barátomnak, hogy megőrjít ez a könyv! Ezek a hormontúltengéses kamaszok alig foglalkoznak az érettségivel, ehelyett olyan dolgokon pörögnek, amiken még nem kéne nekik! Ő erre lazán közölte velem, hogy egy szép napon egy szerencsés gyereknek rohadt idegesítő anyja leszek. 

Szóval nem fogok hazudni, vegyesek voltak az érzéseim. Azt persze éreztem rajta, hogy meg tudja szólítani a fiatalokat, csupa olyan téma van benne, ami biztos, hogy a hús-vér középiskolásokat is rendkívüli módon foglalkoztatja, csak nem értettem, hogy ez miért jó? Mi pluszt ad ez a könyv, azon kívül, hogy leírja ugyanazt, ami egy átlagos végzős osztályban is megtörténik?

Ám ahogy én sem csuktam be a könyvet csalódottan 80 oldal után, úgy kérlek kedves olvasó, hogy te se csukd be itt ezt az oldalt!

Mert ekkor jött a fordulópont. Ennek a részleteibe nem akarok belemenni, mert nem akarom senki elől elspoilerezni. Legyen elég annyi, hogy meg tudott lepni. Aztán újra meglepett. Aztán megint, meg megint, és a "mi a szarért olvasok én ilyeneket?" állapotból eljutottam oda, hogy le sem bírtam tenni. Sőt, én éreztem magam hülyének, hogy mégis mit vártam az elején? Hogy fejlődjön egy karakter, ha már az elején hibátlan? Hogy mutasson be egy szerző valós élethelyzeteket, ha a szereplői hiteltelenek? Nagyjából ez volt az a pont, ahol rájöttem, hogy az írónak nem az a dolga, hogy mint valami vásári majom, folyamatosan szórakoztassa az olvasót, hanem hogy olyan művet alkosson, ami egészében tekintve értékes. Márpedig ez a regény az! A szereplők a maguk idegesítő, bunkó, humoros, és sokszor érthetetlen módján annyira élnek, hogy a végén szinte már nehéz elhinni, hogy az egész csak fikció.

A regény egyébként E/1-ben íródott, végig Dorka szemszögéből olvashatjuk az eseményeket. Bár sokszor eszembe jutott, hogy "igen, én is valami ilyesmit gondolhattam anno", közben biztos, hogy nem tudnám ennyire pontosan és hitelesen visszaadni egy kamaszlány szubjektív tapasztalatát és benyomásait a világról. Hajdú-Antal Zsuzsanna kétség kívül nagyon jól ismeri ezt a korosztályt. Mindezt úgy tudja kifejezésre juttatni, hogy az egész nyelvezetében van valami különleges, már-már szépirodalmi, ami az ifjúsági regényekre ritkán jellemző.

Gratulálok Hajdú-Antal Zsuzsannának és biztos, hogy keresni fogom még a munkáit!